Igaz, a fent említettek összes esete irodai munka. Nem tér ki azokra a munkavállalókra, akik folyamatos fizikai és egyben szellemi munkát végeznek, mint mondjuk egy autószerelő vagy egy asztalos. A lényeg azonban, hogy a megszokás és a napi rutin, a kialakult körforgás mindenki életében fellelhető. 

 

Hogyan alakítja a komfortzónát az irodai és a fizikai munka?

 

Az különbségekből az egyes emberek között, attól függetlenül, hogy látványosak vagy szemmel észrevehetetlenek, nem lehet kikövetkeztetni, hogy mekkora komfortzónával rendelkeznek. Ez a tanult személyiségünkön múlik.

 

Azt feltételezhetnénk, hogy egy irodai dolgozónak, aki sokáig bent görnyed a laptopja és az e-mailjei fölött, hogy aztán elmenjen egy jó kézműves sört inni a kollégáival, jóval kisebb a komfortzónája, mint mondjuk egy hidegburkolónak, aki nagy szakértelemmel, gyönyörű mintákba teszi le a csempét. 

 

Pedig ez nem igaz. 

 

Az irodai alkalmazott lehet, hogy egy sokkal nyitottabb személyiség, hogy bátran merészkedik szabadidejében az életének azon perifériáira, ahol eddig soha nem járt, és semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik. Viszont lehet, hogy a burkoló, annak ellenére, hogy a munkájából kifolyólag sok viszontagságnak van kitéve, makacsul ragaszkodik a bevált rutinjaihoz. Reggel felkel, elmegy dolgozni este haza megy és így telnek szépen a napjai.

 

Ez utóbbi módszer, hogy a bevált sémák között kíván valaki élni, nem minden esetben jelent rosszat. A változások egyes emberekben szorongást és félelmet váltanak ki, mert nagy kockázatot látnak benne. 

 

Te hogy bírod a változást?

 

Valaki gyűlöli, van akinek lételeme.

 

Az azonban tény, hogy az ember alapvetően rendkívül jól alkalmazkodik a változásokhoz – még ha mást is állít –, akkor, ha az lassan következik be. Észre se vesszük, de a mindennapok hatással vannak az életünkre és akaratlanul mi is formálódunk általa. 

 

Példának okáért lehet, hogy addig nem is érdekeltek bennünket a szemétgyűjtéssel kapcsolatos hírek, amíg egyszer csak nem látunk egy képet, amin rengeteg hulladék lebeg összefüggően beborítva a tengert, és a közepén kinéz egy fókabébi. Ennek következtében megeshet, hogy két hét múlva azon kapjuk magunkat, hogy már szelektíven kezdjük gyűjteni a szemetet, és olyan kényelmetlenséget vállalunk, amit eddig nem tettünk volna. 

De a döntés lehet tudatos is.

 

Elkezdjük tágítani a komfortzónánkat, aminek következtében más, eddig ismeretlen következményeknek tesszük ki magunkat, és újat tanulhatunk. 

Kérdés az, hogy miért nem vállaljuk tudatosan a változást és miért hagyjuk magunkat észrevétlenül befolyásolni.

 

Mit értünk komfortzóna alatt – és hogyan tágítsuk?

 

A komfortzóna kifejezést meghatározhatjuk úgy is, hogy az a lelki állapot, ahol az egyén szorongása és sebezhetősége minimalizálható. Itt érezzük jól magunkat. Ez lehet a napi rutin változatlan és zökkenőmentes zakatolása. 

 

Amikor egy helyzetben már elkezdünk szorongani és nem érezzük magunkat kényelmesen, akkor nagy valószínűséggel elhagytuk a komfortzónánkat. Ekkor persze egy kicsit az ismeretlenben tapogatózunk és a saját tudásunkra és ösztöneinkre hagyatkozunk. Ilyenkor érhetnek minket a sikerélmények és ilyenkor tudunk a legtöbbet tanulni.

 

Ha benne ragadunk az állandóságba, és továbbra is mindent úgy csinálunk, ahogy szoktuk, soha nem fogjuk megtudni, hogy min kellene változtatni. Csak akkor találhatjuk meg a célunkat, hogy ha kimozdulunk a zárt világunkból, és nem hagyjuk, hogy a kockázattól való félelem visszatartson minket. 

 

Érdemes azt a gondolatot forgatni a fejünkben, hogy az egyetlen állandó dolog a világon a változás maga – ahogy erről Hérakleitosz is vélekedett. A stagnálás csak illúzió. Velünk született képesség, hogy nyitottak vagyunk új dolgokra. Ezt hívja a pszichológia explorációs képességnek. Persze ebben is különbözünk, hogy kinek mit jelent és mekkora a motiváltsága az újdonságok keresésében.

 

A szorongásainkból fakad, hogy ha negatívan élünk meg egy kínálkozó lehetőséget. Az egyik legfontosabb ok, amire visszavezethető ez a fajta kényelmetlenség, az a tanult tehetetlenség. Ennek forrása, hogy a szülők gyakran hozzák a gyerekeket olyan helyzetbe, amiben nem tudnak megfelelően, vagy éppen sehogy sem teljesíteni. Az ilyen helyzeteknek az ismétlődése felnőtt korra az, hogy még egy olyan dolgot sem tudunk megoldani, amire pedig már meglenne a képességünk. 

 

A komfortzóna elkényelmesít. Mégis, ha fokozatosan készülünk arra, hogy elhagyjuk a magunk által létrehozott béke szigetét, már megtettük az első lépéseket. Ez a folyamat nem működik egyik napról a másikra. Az a tény, hogy elhagyjuk a komfortzónánkat másokra is hatással lehet, például rokonokra, barátokra, barátnőkre, és a velük tartott kapcsolatokra. 

 

A kiszakadás a rutin mindennapos forgatagából az első döntés meghozatala után már lehet, hogy nem fog egyszerűnek tűnni. Nem szabad megfutamodnunk. Próbáljuk meg saját nehézségeinket mások szemszögéből vizsgálni. A megalapozott döntéseket már nem szabad túl gondolni, így nem marad más, mint csak csinálni, amit elhatároztunk. 

 

A jövőt nem tudjuk megjósolni. Egy-egy változtatásról csak utólag, a tapasztalatok útján tudhatjuk meg, hogy helyes volt-e. Megesik, hogy a pillanatnyi kudarc a későbbiekben pozitívba fordul át. Viszont az a személy is, aki inkább a stagnáló, rutinszerű életet éli inkább, ugyanolyan kockázatnak van kitéve, mint az, amelyik kilép a kényelemből és bátran nekivág az ismeretlennek. 

 

Mint már volt róla szó ez a stagnálás is a körülöttünk lévő dolgok következménye. Bármilyen változás eredményezheti, hogy az egy helyben toporgó a kényelemből egyszerűen kibillenjen.

 

Ez a változás akármi lehet: természeti katasztrófa, egy betegség, valamilyen káreset, és hasonlók.

 

A biztonság jó, a stagnálás azonban nem biztonságos

 

Még mielőtt bármennyire is elringatnánk magunkat abban a hitben, hogy ránk semmilyen veszély nem leselkedik, jobb, ha tisztában vagyunk azzal, hogy valószínűleg jóval kevesebb hatással vagyunk mi a környezetünkre, mint az ránk.

 

A kiszámíthatóság csak egy bizonyos szintig tud működni. Addig, amíg mi magunk is befolyásolni tudjuk a körülményeinket. De tisztában vagyunk- e azzal, hogyan kell viselkednünk vagy cselekednünk egyes vészhelyzetekben? Fel vagyunk-e készülve arra, hogy egyszer, talán anélkül, hogy mi akarnánk, ki kell lépnünk a biztonságot jelentő körből, amiben élünk és gondolkozunk, és olyan döntéseket kell meghoznunk, aminek a következményeiről semmi fogalmunk?

 

És ha jobban belegondolunk, a befektetések, a pénzügyi takarékosság, a biztosítások mind-mind olyan szolgáltatások, amelyek elsőre bár kényelmetlennek hatnak, valójában csak komfortosabbá teszik számunkra a jövőt, hogy a későbbiekben ne kelljen minden változástól félnünk, és megtapasztalhassuk a világot olyannak, amilyen.

 

Biztosítást kötni nem azon az alapon kell, hogy egyszer majd visszakapjuk az összes pénzünket. Ez az összeg azt szolgálja, hogy mindig biztonságba érezzük magunkat bárhová is megyünk, és bárhogy is gondolkodnánk az életünkkel kapcsolatban. 

 

Sosem egyszerű megválni úgy pénztől, hogy nem látjuk egyből a hasznát, hogy nem változik egyből át valami mássá, amit meglehet fogni, ki lehet tenni vagy tudjuk nyomogatni. Ez a befektetés akkor fog megtérülni, ha egyszer szükség lesz rá, de akkor biztosan tudni fogjuk, hogy ez egy jó döntés volt.

 

Talán a biztosítás kötés is kívül esik a komfortzónánkon, de enélkül lehet, hogy sehol sem érezzük magunkat biztonságban.